Világ végén
Már száradnak a völgyben a kerti virágok,
Már rohad a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan azt a száraz kórót?
Már döglődik minden.
Még mocskos szívemben az a rohadt nyár
S még látom, ahogy döglődik a világ,
De íme zsíros hajam bomlásnak indul,
A szar szaga már megüté orromat.
Megdöglik a világ, elpusztul az élet…
Feküdj, hitvesem, feküdj a koporsódba!
Kit mindjárt gránáttal nyírok ki,
Holnap már a föld alatt leszel.
Oh mond, ha előbb nyírnak ki, döglött
Tetememre dömperrel öntesz-e dögföldet?
S rábírhat-e egy csöves szerelme,
Hogy kinyírsz érte engem.
Ha kidobod egykor a halottas zászlót,
Akasztófámra vidám dísznek akaszd,
Én feljövök érted a kriptámból
A nap közepén, s oda leviszlek téged,
Hogy nehogy életben maradj,
Mert engem könnyen szétbasz az ideg,
S romlott lelkem még romlottabb lesz,
Még akkor is, ott is, örökre gyilkolni fogok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
